
A Versenyképes Járások Program keretében elnyert támogatásról
Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „Életminőség javítása Kiskőrösön és vonzáskörzetében” címen Kiskőrös, Tabdi, Kaskantyú települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.
A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 73.310.314 forint, melyből Tabdi Községi Önkormányzat 4.983.690.- Ft támogatásban részesült.
Az „Életminőség javítása Kiskőrösön és vonzáskörzetében” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.
A Tabdi 045/54 hrsz-ú (Sportpálya) rendezvényterületen játszótér kialakítása. A természetben Munkácsy Mihály utcában található fenti hrsz-ú telek vonatkozásában a közösségi tér és rendezvénytér környezetében kialakított játszótér számos előnnyel járhat. Elsősorban fontos szerepet játszik a közösségformálásban, hiszen a gyerekek és szüleik, valamint más látogatók akár hétköznap is találkozhatnak és kölcsönösen építhetik a helyi közösséget. A játszótér segít abban, hogy a családok biztonságos és megfelelő infrastruktúrával rendelkező helyen tölthessék el szabadidejüket, miközben a gyerekek aktívan fejlődhetnek, szociális készségeiket erősíthetik, és egészségesen sok mozgással tölthetik el az időt.
A beruházás kezdete: 2026. 04.02.
A beruházás tervezett befejezése: 2026. május 25.
A beruházás tényleges befejezése: 2026. június 11.
A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.